2007. augusztus 5., vasárnap

Datolyás zabkása (vegán)


Az eheti bio-zöldség meglepi csomagunkban volt aszalt datolya, lime citrom, tök, krumpli, cékla, fokhagyma, így adódott, hogy agyaljunk ki valamit datolyából.:-)Babócát 15 hónapos koráig szoptattam, és azóta általában valamilyen kását kap reggelire, néha péksütit. A kásával ritkán lehet nála melléfogni.:-)

A gabonapelyhes kásáknál úgy szoktam kalkulálni kettőnkre, hogy kb. 5-6 evőkanál pelyhet teszek egy kis lábasba, azt felöntöm annyi ásványvízzel, hogy éppen ellepje, majd főzni kezdem. Amint forr, teszek bele általában mazsolát (mert az is nagggyon bejön:-), és valamilyen aktuális szezon-gyümölcsöt kis darabokra vágva (télen sokszor aszaltat). A datolyát még nem próbáltam eddig. Leszedtem a héját, kimagoztam és azt is daraboltam. Lehet a végén is beletenni a friss gyümölcsöt, de a Gyermek nálunk nagyon rapszodikus ezügyben, van amikor úgy nem komálja, és aztán onnan nem eszik semmit reggelire. Forrás után visszaveszem takarékra és kb. 10-15 percig főzöm, de közben mindig utánatöltök annyi ásványvizet, hogy éppen ellepje. Édesíteni nem szoktam, mert a gyümölcs íze teljeen jól megédesíti. Lehet csinálni többféle pehellyel is (pl. rozs, zab, árpa) és ezekkel együttesen is.Kisebb babáknál érdemes botmixerrel összeturmixolni, úgy könnyebben fogyasztják. A datolyás zabkása nagyon finom édes lett, Babóca imádta!:-)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...